Új emulzió-szűrőházak az FAG debreceni csapágygyárában
A 2008-2009-es gazdasági válság elmúltával az ország legnagyobb csapágygyára – egyik legrégibb ügyfelünk - komoly fejlesztésekbe kezdett.
Ennek keretén belül új berendezéseket állítottak üzembe több új gyártósor létrehozásának szándékával.
Elképzeléseik szerint a megmunkáláshoz szükséges emulziót gépenként külön-külön szűrőegységekkel kívánták a megfelelő tisztasági osztályúra hozni. Követelmény volt továbbá, hogy a szűrőház méretében, kivitelében megfeleljen a gyár által már alkalmazott folyadékszűrőkhöz, s lehetőség szerint ugyanazokat a szűrőzsákokat lehessen alkalmazni ezekben is, mind nagyságában, mind szűrési finomságában. Minderre azért is szükség volt, hogy a meglévő szűrőházak esetleges meghibásodásakor egy új házzal azok minden probléma nélkül helyettesíthetők legyenek.
Erre a feladatra kapott cégünk megbízást a gyár szakembereitől – egy meghívásos versenyeztetés után.
A műszaki feladatokon túlmenően a versenyképes ár és a nem kis mennyiségű szűrőház rövid határidőn belüli leszállítása is fontos szempont volt a beszállító kiválasztásakor.

Cégünk – alapos mérlegelés után – az amerikai FSI rozsdamentes szűrőházait választotta, amely egy apró műszaki különbségtől eltekintve mindenben megfelelt az elvárásoknak, s a legrövidebb szállítási határidőt ígérte a 23 db szűrőház leszállítására.
A műszaki eltérés abban mutatkozott meg, hogy az FSI a régi házaknál alkalmazott karabineres fedélrögzítést időközben egy továbbfejlesztett, szárnyas-anyás rögzítésre cserélte. Ez ugyan néhány másodperccel meghosszabbítja a szűrőzsák cseréjét – 10 másodperc helyett kb. 20 másodpercet vesz igénybe a feladat -, viszont ellentétben a karabineres megoldással sokkal precízebb tömítést tesz lehetővé. Korábban ugyanis gyakran fordult elő olajszivárgás a házak fedelénél, most ez szinte teljes mértékben kizárható.
Természetesen a karbantartás „körülményesebbé” válása első pillanatban nem okozott mindenkinél osztatlan sikert, de az esetleges meghibásodásokból eredő folyadékvesztés és plusz munkaráfordítás költsége a másik oldalon messzemenőkig kompenzálhatja ezt az időveszteséget.
Az FAG ezzel a szűréstechnikai megoldással a legköltséghatékonyabb utat választotta a kívánt folyadék-tisztasági osztály eléréséhez, hiszen a már alkalmazott szűrőházak és szűrőzsákok a legjobb ár-érték arányt biztosítják az üzem szűrési technológiájában.



