Légtechnika

Általános információk

Légtechnikai rendszerek elsődleges célja a komfortos, szennyeződésektől mentes légtér biztosítása az épületeken belül, azaz a szellőztetés, elhasznált levegő elszíállítása, friss (igény szerint hűtött/fűtött vagy szárított párásított) levegő pótlása. A légtechnika tehát az általános épületgépészet egy fontos eleme annak egyéb ágazataival (víz, gáz, fűtés, klimatizálás) összhangban kell lennie.

A levegőt befúvás előtt kezelni kell: ez szűréssel, léghevítéssel, léghűtéssel, nedvesítéssel, légszárítással, illetve speciális esetben sterilizálással történik. Általában pl. egy lemezes hőcserélő védelmében a kidobott levegőt is szűrni kell.

Sokszor, de tévesen a légtechnika fogalomkörébe sorolják a technológiai elszívást is.

légtechnikai rendszerek     
technológiai elszívók
"hatalmas" csőkeresztmetszetek
Erre azért van szükség, mivel a kisebb keresztmetszetben azonos mennyiségű levegő csak nagyobb sebesség mellett vihető át, és ez levegő esetében kellemetlen zajhatással jár.

arányaiban kisebb csővezeték-keresztmetszetek
Erre azért van szükség, mivel a technológiai elszívó rednszer célja már nem a szellőztetés, hanem a konkrét szennyező anyag elszállítása, általában közvetlenül a keletkezési helyétől. A szennyező anyag (por, füst, olajköd) szállításához pedig a szennyeződés jellegétől jóval nagyobb (10-25 m/s) légsebesség szükséges, ez kisebb keresztmetszetben valósul meg.

Vékony falú csővezetékek, textil légcsatornák
A lassú áramlás és a nem túl nagy nyomások miatt semmi nem indokolja a masszívabb csővezetékek használatát. A vékony falú csőrendszer előnyt jelent mint ár, mint súly és szerelhetőség szempontjából
masszívabb csővezetékek
A nagyobb sebességű légszállítás nagyobb nyomásviszonyokkal is jár, így itt már fontos szerepe van a rendszerek nyomásállóságának, tömítettségének. A szállított szennyeződés jellegéből adódóan sokszor annak hatásainak is ki van téve a csővezeték (koptató hatás)
Négyzetes légcsatornák
Sok esetben a szükséges nagy keresztmetszet csak így oldható meg. Az alacsony áramlási sebességek és nyomásviszonyok miatt nincs óriási jelentősége a csatorna alakjának.
Kör keresztmetszetű légcsatornák
A szennyező anyag szállítása szempontjából fontos hogy az áramlási sebesség a csőhálózat minden pontján konstans legyen. Négyzetes légcsatornák esetén kialakulhatnak turbulens zónák, amely a szennyeződés lerakódásához vezet. A négyzetes légcsatorna a magasabb nyomásviszonyok miatt sem előnyös.
 
T-elégazások, azonos keresztmetszetek
az alacsony légsebesség és nyomásviszonyok miatt a szűk rádiuszoknak és T bekötéseknek, valamint az azonos keresztmetszeteknek nincsen akkora jelentősége, mint a technikai megvalósíthatóság, hisz a légtechnikai vezetékeknek gyakran szűk helyeken, álmennyezet felett kell elférnie.
 
Y elágazók, nadrágidomok, lépcsősen változó keresztmetszetek
nagy légsebesség mellett exponenciálisan nő egy-egy idom "ellenállása". Nagy veszteséget jelenthet tehát egy áramlási szempontból nem megfelelően választott vagy mérezetett idom, de ezen kívül turbulens áramási zónákat és kopást lerakódást, vibrációt is eredményezhet.
 
Szűréstechnika
A légkezelőkben általában egyszer-használatos szűrőket alkalmaznak, az igényeknek megfelelő finomságban. Magasabb szűrési finomság esetén több lépcsős szűrést (előbb durva, majd finom) alkalmaznak. Az összegyűjtött szennyeződés az elhasznált szűrőkkel együtt távolítják el a rendszerből.
Szűréstechnika
A technológiai elszívók feladata a szennyező anyag elszállítása és leválasztása. Erre hivatottak az ú.n. porleválasztók (vagy olajködö esetén az olajködleválasztók). közös ismérvük, hogy nagy terhelésre és folyamatos üzemre vannak tervezve, melyet általában csak valamilyen öntisztító vagy regeneráló képesség által tudnak elérni. Porleválasztó rendszereknél széles körben alkalmazzák pl. a sürített levegős ipmulzussal való tisztítást. A porleválasztó rendszerek egyben az összegyűjtött, leválasztott por kiadagolásáról is gondoskodnak.
 
   
   

 


Online Ajánlatkérés

Kérje ajánlatunkat online.
Gyors és egyszerű.