A vízlágyító berendezés működésmódja
A kút- és forrásvizekben jelen vannak az úgynevezett keménységképzők, amelyek a kőzetből oldódtak ki. A vízkeménység megadására német nyelvterületen az 1° dH-t (1 német keménységi fok, Magyarországon nk° is) vezették be. A vizet ennek alapján az alábbi értékek jellemzik:
- 0 - 6 fok dH: lágy,
- 6 - 12 fok dH: mérsékelten kemény,
- 12 - 18 fok dH: kemény
- 18 fok dH és afelett: nagyon kemény.
A kereskedelemben és az iparban, de a háztartási szektorban is, a csőhálózatokat és a vízzel érintkező készülékeket és berendezéseket védeni kell a „vízkőként” jelentkező vízkeménység ellen. Ezt ma már szinte kivétel nélkül úgynevezett vízlágyító berendezések végzik, amelyek a nyers vízből eltávolítják a keménységet okozó összetevőket, és ártalmatlan nátriumionokkal helyettesítik azokat. Ezt a folyamatot úgynevezett ioncserélő közegek végzik.
A vízlágyító berendezések nyomástartályaiban lévő ioncserélő massza 0,3-1,2 mm átmérőjű műgyanta gyöngyökből áll, amelyek porózus szerkezete nagyon nagy, aktív ioncserélő felülettel rendelkezik.
Az ioncserélő massza nyersvízből eltávolítandó keménységikomponens-felvevő képessége természetesen korlátozott. Ha a kapacitás egy bizonyos vízmennyiség átfolyása után kimerül, a regenerálást konyhasóoldattal kell elvégezni, amelynek során az ioncserélő tömeg ismét feltöltődik nátriumionokkal. E folyamat során a korábban lerakódott keménységképzők a regeneráló vízzel együtt a csatornahálózatba áramlanak.
Ez a folyamat tetszőleges számban ismételhető. Minden egyes regenerálás után újra rendelkezésre áll egy bizonyos cserekapacitás, amelyet köbméter x német keménységi fokban fejeznek ki. A napi szóhasználatban azonban a két regenerálás között a berendezésből kinyerhető lágy víz mennyiségét is gyakran nevezik kapacitásnak, ilyenkor azonban a nyersvíz keménységét meg kell adni.
A berendezés kapacitása az ioncserélő massza minősége és mennyisége mellett függ a sózás módjától is, azaz attól, hogy az ioncserélő regenerálása során literenként mennyi konyhasót használnak fel.
Megkülönböztetünk takarékos és teljes sózást. Kb. 240 g/l sózási mennyiségtől kezdve az ioncserélő teljes sózásáról beszélhetünk, de a lehetőleg hatékony és gazdaságos berendezések kialakításához a berendezéseket többnyire takarékos sózásra tervezzük. Ez alacsony üzemeltetési költséget jelent.